Somlai Máriától búcsúzunk
Az SBGK Szabadalmi Ügyvivői Iroda közleménye
2022. február 6-án elhunyt kollégánk, Somlai Mária, vagy ahogy mindannyian ismertük, Marcsi, Marcsi az SBGK Irodák egyik ősi alapítójának, Somlai Tibornak a leánya volt. Az 1896-ban szabadalmi ügyvivőnek kinevezett Nagyapja által alapított családi vállalkozás hagyományait követve, az ELTE vegyészkarán szerzett diplomát, miközben már tanulmányai során is segített Édesapjának, Somlai Tibornak az iroda vitelében. Diplomája megszerzését követően először néhány évig, mint kutatóvegyész dolgozott, majd 1977-ben lépett be az SBGK jogelődje, a Budapesti Nemzetközi Ügyvédi Munkaközösség alkalmazásába. 1984-ben tette le a szabadalmi ügyvivői vizsgát, majd 1991-től jelenlegi Irodánk alapító tagjaként dolgozott. Munkájában minden tekintetben a Somlai család hagyományait követte: jellemző volt rá a végtelenül precíz és kötelességtudó ügyintézés. Munkája során minden esetben a tisztesség volt irányadó, szabadalmi ügyvivői kollégái és munkatársai elismerték, szerették. Mindenekelőtt azonban szerető családanya volt: összetartotta családját, gyermekeit és unokáit, gondoskodott róluk még betegsége alatt is. 2015-ben vonult nyugdíjba, ettől kezdve kizárólag családjának élt, kedves munkatársaival azonban továbbra is kapcsolatban volt. Hiányzott nekünk folytonos kedvessége és nevetése Elhunytával megszűnt a szabadalmi ügyvivői hivatás és a Somlai család több mint 120 éves kapcsolata.
Szentpéteri Zsolt
Irodavezető partner
Szabadalmi ügyvivő
SBGK Szabadalmi Ügyvivői Iroda
1062 Budapest
Andrássy út 113.